2016. december 7., szerda

I. évfolyam 1. szám december



Tartalom



*     köszöntő

*     ismét van diáklapunk

*     A karácsonyi angyal

*     olvasósarok

*     MEGNÉZZÜK

*     Hova menjünk?

*     karácsonyi vers

*     gesztenyesütés

*     téli tájkép

*     „SÜSSÜNK, süssünk valamit!” 

*     kézműves sarok

*     A sízés története

*     Az első síversenyem

*     Mi lehetett a betlehemi csillag? szupernóva vagy üstökös?

*     humor

*     pályázat

*     keresztrejtvény

*     impresszum

      köszöntő


       Kedves Olvasó!

       Végre! Sok év után ismét!

    Azzal a hírrel keresett meg könyvtáros tanár társam, hogy van egy lelkes kis társaság, aki úgy gondolja, van mondani, közölni valója társai számára. És úgy véli, hogy ez a közlendő azért különleges színfolt a diákság életében, mert a tartalmakat végre nem a felnőttek találják ki, hanem saját maguk. Az külön is fontos dolog hogy, vannak olyan tanítványaink, akik szabad idejükben is dolgoznak, mert örömet jelent számukra a közösség javára, közösen végzett munka. Hiszen egy újság szerkesztőségében egymással együttműködésben zajlik a tevékenység. És ez az 5. és 6. osztályosokból álló kis csapat színvonalas, érdekes kiadványt hozott létre. Gratulálok nekik, nem különben Lázárné Szanádi Csilla néninek a szerkesztőség összefogásához.
e    Remélem, az alkotó csapat munkája másokat is lelkesít majd, így kibővülhet újságíróink köre.
    Nagy örömmel bocsátom útjára ezt a lapszámot, minden olvasónak kellemes időtöltést, a közelgő ünnepekre minden jót kívánva.

      Mesterházy Ferenc


     ismét van diáklapunk
Korábban már volt suliújságunk, most ismét megjelenik új köntösben.
Mindez a készítők számára komoly munkát jelentett, amit 9 tanuló lelkiismeretesen ellátott ebben a számban.
Miért szerkesztettünk diáklapot? Minden diák úgy gondolja, egy iskolának szüksége van rá.
Várakozással tekintünk a jövőbe, mi lesz a folytatás?
Indítunk egy újságírói klubot, amit minden érdeklődőnek ajánlok, a könyvtárban szerdánként délután. Valamint szerkesztjük a tavaszi számot.
Amennyiben van kedved csatlakozni, szívesen látunk.
A könyvtárban is lehet személyesen jelentkezni minden nap 10-15 óra között.
Sok szeretettel várok minden érdeklődőt! 
Lázárné Szanádi Csilla
                 könyvtáros tanár

Székely –Szűcs Adrienn fotója



     Lippi lavinia: 
A karácsonyi angyal
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akit Lucának hívtak.  Luca egy 12 éves lány volt, akinek a szülei elváltak. 8 osztályos gimibe járt. Karácsonykor, az anyukája nagyon sokszor mondta el azt a mesét, amikor eljött hozzá egy angyal, és azt hitte, hogy hozzá is jön majd egy angyal. Az anyukája neve Dorina, de mindenki csak Dorcsi-nak hívta. Titkárnőként dolgozott az iskolájában. Éppen a karácsonyfát díszítették, amikor Luca hirtelen felkiáltott, mert valami fehér, bolyhos, angyalszárnyszerű valamit látott az ablakban.
-          Anya, anya! – kiáltotta megdöbbenve
-          Mi az, kincsem? – kérdezte az anyukája.
-          Angyalszárnyak, az ablakban! – mondta, teljesen az anyukája felé fordulva.
-          Hol? – kérdezte az anyukája meglepődve a furcsa történésen.
-          Ott, az abla…..-, de mikor megfordult, nem volt ott semmi.
-          Bocsi, biztos csak képzelődtem. – motyogta.
-          Luca, ne feledd, délután átjön a barátnőd, Juli! – figyelmeztette a lányát Dorcsi.
-          Nem felejtem! – nyomott az anyukája arcára egy puszit és felment a szobájába, bekapcsolta a laptopját, hogy írjon Julinak. Szia! Itt vagy? (Luca)
-           Igen, miért?    (Juli)
-          Csak azért, hogy megkérdezzem, mikor jössz?
-          Óóóó.
-          Mi az?
-          Csak az, hogy mégsem tudok elmenni, mert az apukámnál vagyok.
-          Apukádnál??!!
-          Elfelejtetted? Tudod, elváltak!!
-          Tényleg, bocs!
-          Semmi baj!
-          Akkor, szia! Kár, hogy nem jössz!
-          Szerintem is! Szia!
-          Szia! Luca kikapcsolta a laptopját és leült olvasni, amikor kopogtak. Az anyukája nézett be.
-          Minden rendben?
-          Igen. Juli nem jön, mert az apukájánál van. – mondta Luca.
-          Óó. Sajnálom.
-          Miért jöttél? – kérdezte a lány?
-          Csak megnézni, hogy vagy. Holnap jönnek a Nagyiék! – mondta, majd kiment.
-          Luca! Kész a vacsora! – hallotta anyukája hangját a konyhából.

-          Jövök! – csukta be a könyvét és indult el lefelé Luca. -  Mennyei illatok, anya!

-          Köszönöm, kincsem! Ülj le, mindjárt hozom! – mondta az anyukája.
-          Köszi, anya, de inkább segítek kivinni a vacsit. – ellenkezett Luca.
-          Jó, ha szeretnéd! – egyezett bele Dorcsi.
-          Na, mit vigyek? – kérdezte a buzgó lány.
-          Már csak a vizet kell bevinni.– mondta Dorcsi.
-          Jó, akkor viszem!– döntötte el Luca, hogy mit visz az asztalhoz.
-          Jó étvágyat! – mondták egyszerre.
Miután végeztek a vacsorával, Dorcsi leült tévézni, Luca pedig felment a szobájába olvasni. De húsz perc után úgy döntött, lefekszik, szóval elment a fürdőszobába fogat mosni. Miután visszaért, felvette a pizsamáját és lefeküdt. Egy kicsit elgondolkodott, hogy holnap már karácsony, de végül elnyomta az álom. Másnap reggel, mikor felébredt, az anyukája még aludt, s nem akarta felébreszteni. De egyszer csak megszólalt egy lágy hang:
-          Szervusz, Luca!
-          Te … Te ki vagy? – kérdezte ijedten Luca.
-          Én a Karácsonyi Angyal vagyok.
-          És mit csinálsz a nappalinkban?
-          Én szoktam meglátogatni a szomorú és csalódott gyerekeket.
-          És hozzám jöttél?
-          Igen, hozzád.
-          De nem vagyok se szomorú, se csalódott!
-          De az vagy! Mert ha nem lennél az, én sem lennék itt.
-          Igazad van.
-          Most adok neked egy könyvet. Ebben olyan lapok vannak, amik sohase fogynak el, de mégsem lesz nehezebb. Ez olyan lesz, mint egy napló, de ha akarod, olvasni is tudsz benne érdekes és izgalmas történeteket. Csak azt kell mondanod: „Mesét!”, és már meg is jelenik. De nekem most mennem kell. Sok kis gyermek van, aki már vár rám! De ha szükséged van rám karácsony környékén, mondd azt: „Karácsonyi Angyal, légy itt kérlek, segítségre van szükségem!” És már itt is leszek. Szervusz, Luca! Boldog karácsonyt!
Aztán eltűnt. Luca csodálkozva meredt a kezében tartott könyvre és rájött, hogy tényleg csalódott és szomorú volt. Most viszont úgy érezte, ő a legboldogabb ember a világon.
Attól a naptól fogva soha többé nem volt se szomorú, se csalódott karácsonykor. Mindig boldog és vidám volt.
Ha nem hiszed el, mondd azt, hogy „Karácsonyi Angyal, légy itt kérlek, segítségre van szükségem!” És ha megjelenik a karácsonyi angyal, kérdezd meg, igaz-e a történet. 
Székely –Szűcs Adrienn fotója

olvasósarok: 
                                       Lippi Lavinia könyvajánlója
  
Hűvösvölgyi suli 6. írta: Maros Edit    Egy tini ikerpárról szóló történet tele izgalmakkal. A testvérek egyike, Dóri egy balhés srácba, Kareszba szerelmes, Nóri pedig Jácinttal jár. Dóri legjobb barátnője, Timi Mr. Szépbe szerelmes, vagyis Dávidba és azt hiszi, Dóri el akarja őt tőle csábítani. De következik a síelés a sulival, ahol egymást követően történnek meg a kalandok, katasztrófák, szakítások és váratlan események. Ha kíváncsi vagy hogy alakul Dóri és Nóri tele, olvasd el a könyvet – nagyon jó. Lányoknak ajánlom, fiúk inkább ne olvassák – vagy ha kíváncsiak mégis, jókat nevethetnek.
Forrás: libri.hu


Az élet játéka írta: Eleanor H. Porter   
Forrás: libri.hu
Ez nem téli történet, de mivel a karácsonyban sokan sajnos leginkább az ajándékozást látják, mindenkinek szívesen ajánlom. A főszereplő egy tízéves Pollyanna nevű kislány, kinek szülei meghaltak. Az apjával -mielőtt meghalt- játszotta az öröm játékát, ami tömören annyi, hogy minden rosszban keresik a jót. Érdemes elolvasni ezt a boldog, de szívszorító történetet. 

      
megnézzük: Gozlán-Vajda Noémi filmajánlója

Énekelj (Sing!) (Forrás: http://port.hu)
Egy állatokkal teli, de mégis emberi világot mutat be az Énekelj! Buster Moon egy előkelő koala, aki egy színházat igazgat. Sajnos a hely vonzereje sokat veszített egykori dicsfényéből. Hősünk azonban egy igazi örök optimista, és bármit hajlandó megtenni azért, hogy a színház fennmaradjon, esetleg újra hatalmas népszerűségnek örvendjen.
Kétségbeesésében egy őrült tervet eszel ki, amitől azt várja, hogy megmentheti álmai színházát. Megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét, ahol méretre és faji hovatartozásra fittyet hányva bárki jelentkezhet. – A rengeteg jelentkező közül talán öt versenyző emelkedik ki igazán.
Egy egér, akinek simulékony hangja és modora van. Aztán ott a tini elefánt, aki kellőképpen lámpalázas, mégis kifejezetten tehetséges. Egy malacanya is jelentkezik a versenyre, egy túlhajszolt asszonyról van szó, aki otthon 25 gyereket nevel, a színpadon azonban csak úgy ragyog.
Akad egy gorilla is, aki ha nem énekel, akkor leginkább gengszter, de szeretne szakítani a kétes múltjával. A punk-rocker tarajos sül pedig arrogáns pasiját próbálja a versenyt felhasználva lerázni magáról.
Bébi úr (The boss baby) (Forrás: http://port.hu)
Az nem kérdés, hogy ki a főnök a családban. Attól a naptól kezdve, hogy az új kisöcsi hazaérkezik, a hétéves Tim érzi, hogy megváltoznak otthon a viszonyok. A jövevény taxin fut be, öltönyt meg diplomatatáskát visel, és be nem áll a szája – el is hódítja közös szüleik szeretetét. De Tim nem adja fel, nekivág, hogy visszaszerezze, ami addig kizárólagos, jogos tulajdona volt – és egy őrületes összeesküvés nyomaira akad, melynek célja, hogy felborítsa a világban szétosztott szeretet egyensúlyát; és ez a felvágós, magát kisöcsinek álcázó bébi- menedzser áll az egész konspiráció középpontjában.
A testvéreknek össze kell fogniuk, hogy megakadályozzák a szörnyű terv valóra válását, megmentsék a szüleiket, helyreállítsák a világ helyes rendjét, és bebizonyítsák: a szeretet valójában végtelen és nagyon erős. 

Székely –Szűcs Adrienn fotója


  Hova menjünk? 
Székely-Szűcs adrienn és gozlán-vajda noémi programajánlója

Gyönyörű szép Madárbarát kertet és tanösvényt adtak át a Városligetben - nézzétek meg ti is. Ha pedig letöltitek a MME okos madárhatározóját a telefonotokra, akkor bárhol is vagytok, több mint 150 madárfajt be tudtok azonosítani.
Innen tölthető le az applikáció: http://www.mme.hu/ madarhatarozo-mobiltelefonos-alkalmazas


 Adventi vasárnapok a Várkert Bazárban
Ha már megnézted a Vörösmarty téri kirakodóvásárt, de a nagy tömeg helyett másra vágysz, neked ajánlom az adventi programsorozatot a Várkert Bazárban, amely második alkalommal kerül megrendezésre. A 2016. november 27. és december 18. közötti időszakban számos program várja majd a karácsonyi hangulat és készülődés jegyében a kilátogatókat.
A kicsiknek kézműves foglalkozást, gyermekjátszót, táncházat és interaktív gyermekműsorokat ajánlanak. Este koncertek várják az érdeklődőket.
A www.varkertbazar.hu oldalról tudtok még több információt találni a programokról.


Székely –Szűcs Adrienn fotója

   


  karácsonyi vers: Pintér-Kellner Szinta költeménye

A karácsony
A Karácsonyt nagyon szeretem,
Mert ez a kedvenc ünnepem.
Szeretem, mert e nap,
Mindenki mindenkit boldognak láthat.
Egymást ajándékozzuk meg,
Így szerzünk örömet,
Az ajándékot a fa alá rakjuk,
Így növeljük izgalmunk.
Mikor aztán csengetést hallunk,
Lefutunk, s dalolunk,
Majd kibontjuk az ajándékokat,
Megtanuljuk használni azokat.

Utána megesszük a vacsorát,
Általában halászlevet és sült pulykát,
Szaloncukrok fogynak szépen,
Örül mindenki éppen.

      
    gesztenyesütés, gozlán-Vajda noémi tollából

A téli napokban az utcán lehet kapni. Mézeskalács? Nem. Tea? Nem. Gesztenye? Igen! Mindenki evett már sült gesztenyét. De vajon hogyan készül? Ha érdekel, esetleg szeretnél megpróbálni te is csinálni, akkor olvasd el ezt a cikket! Velem az ország egyik legnagyobb gesztenyetermő helye. Az utcák tele vannak sültgesztenyés-pultokkal. Néhol helyben sütik, gesztenyés pitével együtt, máshol azonban csak egy becsületkassza van. Szerencsém volt látni, hogyan készítik a helyiek, és rádöbbentem, hogy nem csak érdekes, de gyönyörű folyamat is. A szikrák csak úgy pattognak, a gesztenyék pedig összevissza röpködnek. Először beleöntjük a serpenyőbe a gesztenyéket, majd a tűz fölé emeljük, és ott tartjuk. Kb. 2 percenként elkezdjük határozottan fel-le mozgatni. Ilyenkor az a jó, ha látjuk, hogy összerázódnak. Kb. 10 perc után kóstoljunk meg egyet, és ez alapján döntsük el, hogy készen van-e. Ezt a receptet akkor érdemes használni, ha épp szalonnát sütünk, vagy kertes házunk van.
Másik recept:
1. Olasz, nagy méretű gesztenyét kell venni, először mindig csak 10 dkg-ot, mert ritkán, de ez is lehet rossz. Sajnos az ára horrorisztikus – 1300-1800 Ft/kg.
2. Minimum 2 napra be kell áztatni.
3. A „szálirányra" merőlegesen kell bevágni, jó mélyen.
4. Közepes hőfokon tíz percig lefedve kell sütni, majd teljes átsülésig fedő nélkül. 


téli tájkép, a korcsolya vámos judit gyűjtése


A korcsolya népszerűségeinek gyökerei még a középkorba nyúlnak vissza, a befagyott csatornákon telente Németalföld apraja-nagyja ott csúszkált, ahogy azt több festmény is megörökítette.
Pieter Bruegel a fiatalabb különösen kedvelte e témát, amit Téli tájkép korcsolyázókkal és madárcsapdákkal című alkotása is feldolgoz.


     „SÜSSÜNK, süssünk valamit!”  
 Bertha Viola sütötte, fotózta, ajánlja

Lekvárablakos töltött kekszek
Hozzávalók 10 kekszhez:100 g puha vaj, 50 g porcukor, 1 közepes nagyságú tojás, 2 evőkanál őrölt mandula, 200 g finomliszt,1 evőkanál kukoricaliszt, 8 evőkanál lekvár, 5 cm átmérőjű kör alakú kiszúró, csillag alakú kiszúró, 2 kizsírozott vagy zsírpapírral bélelt tepsi
Elkészítése:
Tedd a vajat és a cukrot egy tálba, és egy fakanállal keverd simára a masszát! (1. kép)
A tojást üsd bele egy tálba, és villával keverd jól össze, majd öntsd egy részét a nagy tálba, és keverd jól el a vajas masszával! (2. kép)
A tojást fokozatosan és kis adagokban keverd a masszába! (3. kép)
Ezután következhet az őrölt mandula, amit ugyancsak alaposan keverj el!
(4. kép)
A lisztet és a kukoricalisztet szitáld a tálba, és a kezeddel addig gyúrd a masszát, amíg összeáll a tészta! (5. kép)
A tésztát fóliába csomagolva tedd a hűtőbe 30 percre hűlni! Ez alatt melegítsd elő a sütőt! (6. kép)
A gyúródeszkát lisztezd be, majd egy nyújtófával a tésztát nyújtsd 3 mm vastagságúra! (7. kép)
A kerek alakú kiszúróval vágj ki köröket, majd minden második kör közepét szúrd ki a csillagformával! (8. kép)
A megmaradt tésztát gyúrd megint össze, majd nyújtsd ki, és vágj ki belőle még kört és csillagot! Végül tedd őket a tepsikbe! (9. kép)

 

Kocka alakú falatkák
Hozzávalók 24 kockához:
ä  500 grammos (4x125 grammos) leveles tészta
ä  1 közepes nagyságú lila vagy vöröshagyma
ä  1 evőkanál olívaolaj
ä  fél teáskanálnyi szárított fűszerkeverék (oregánó, majoranna)
ä  egy csipet só és őrölt feketebors
ä  12 megmosott cseresznyeparadicsom (koktélparadicsom)
ä  150 gramm mozzarella sajt
ä  1 evőkanál tej
ä  2 tepsi
ä  A sütőt 220 oC-ra melegítsd elő!
A leveles tésztát vedd ki a hűtőből, és hagyd a konyhaasztalon állni legalább 15-20 percig. Azután óvatosan vágd le a hagyma végeit.
Pucold meg a hagymát, és vágd félbe, majd a két felet vágd még egyszer félbe, végül a hagymadarabokat vékonyan szeleteld fel. (1. fotó)
Az olívaolajat egy serpenyőben kezdd el kis lángon melegíteni, majd add hozzá a hagymaszeleteket, és öt percig kevergesd néha. (2. fotó)
A serpenyőt vedd le a tűzről, és keverd a fűszereket, sót és a borsot a hagymához. A leveles tésztát vágd 24 kockára. (3. fotó)
A kockákat egymástól egyenlő távolságban tedd a tepsikbe, és mindegyik közepét szurkáld meg egy villával. (4. fotó)
A mozzarella sajt tasakját vágd fel, a folyadékot öntsd ki, a sajtot pedig vágd apró darabokra. A paradicsomokat vágd ketté.(5. fotó)
Öntsd a tejet egy bögrébe, majd ecsettel kend meg mindegyik kocka szélét tejjel 1 cm-es szélességben. (6. fotó)
Mindegyik kockára tegyél egy keveset a hagymás-fűszeres keverékből, de úgy, hogy a tejes szélre ne kerüljön belőle. (7. fotó)
Tegyél mindegyik kocka tetejére egy fél paradicsomot, majd szórj rá mindegyikre egy pár mozzarella darabot. (8. és 9. fotó)
A kockák 12-15 perc alatt megsülnek.
Onnan lehet tudni, hogy elkészültek, hogy szélük megemelkedett és aranysárgára sült. (10. fotó)
 
 


     kézműves sarok bertha violával

Ezüstfa karácsonyi dísz készítésének leírása
Alapanyagok, kellékek: alufólia, cérna vagy szalag,ragasztóstift,egy régi képes újság,golyóstoll,vonalzó
1.   Vágj le egy nagy darab alufóliát. A matt oldalát kend be ragasztóval, majd hajtsd félbe. (1. fotó)
2.   Az összehajtott fóliát tedd egy régi képes újságra. Dörzsöld meg, hogy jól összeragadjon a fólia két oldala, és a felülete sima legyen. (2. fotó)
3.   Készítsd el a fát. Golyóstollal rajzolj háromszöget az alufóliára. A tollat nyomd rá erősen. Rajzold meg a fa törzsét is. (3. fotó)
4.   A fa közepén húzz egy vonalat, majd rajzold meg az ágakat. Rajzolj kisebb ágacskákat az ágakra. (4. fotó)
5.   Fordítsd meg a fóliát, nézd meg a domború vonalakat. Rajzolj még több fát, majd a körvonaluknál és egy kis ráhagyással vágd ki őket. (5. fotó)
6.   Vágj egy darab cérnát vagy szalagot, és hajtsd félbe. A két végét ragasztószalaggal erősítsd a fa hátoldalára, így erre a hurokra akaszthatod majd a díszt. (6. és 7. fotó)




a sízés története, 
Bartha László gyűjtése
 
Honnan származik a sí szó­?
A sí eredete a finn “suksi,, (ejtsd: szukszi), ami magyarul csak annyit jelent, hogy sí.

A síléc kialakulása
A síléc kialakulásának helyszíne a hóval borított, mocsaras területek voltak. Amikor az ember még vadászó életmódot folytatott, de a nagy hóban, vagy mocsarakban a fürge állatok előnyben voltak a lassan, nehézkesen mozgó vadásszal szemben. Rájöttek, hogy ha megnövelik a cipőjüknek a területét, akkor sokkal gyorsabban tudnak előrehaladni, ugyanis így kevésbé süllyednek be a hóba vagy a mocsárba. Később aztán ezt a hótalpat tovább fejlesztették, nádat kötöttek rá és a talpat teljesen befedték nyersbőrrel (többek között) és méretét is megnövelték, így már nem csak lépni, hanem csúszni is lehetett vele.

A sí származási helyei
A síléc Észak-Európából, Észak-Ázsiából és Észak-Amerikából; Európában Skandinávia, Lappföld és Finnország területeiről származik. 
Bartha László fotója


     első síversenyem, 
bartha lászló története

Amikor a hegy tetején beálltam a startkapuba az edzőm azt mondta, hogy ne izguljak, sikerülni fog a verseny.
- Vigyázz, kész, start! – mondta az indítóbíró.
Akkor elindultam, de azt hittem, hogy biztosan nem fog sikerülni, nem bíztam magamban. Amikor a pálya közepére értem, akkor már úgy éreztem, mintha egy kicsit több önbizalmam lenne. A pálya aljára érve elégedett voltam, de a díjkiosztón én magam is meglepődtem, hogy első lettem.  Tudtam, hogy bár ez az eredmény igazán jó, ennél sokkal jobban is tudtam volna teljesíteni.  Ettől kezdve igyekeztem az edzéseket olyan komolyan venni, amilyen komolyan csak tudtam.


 Mi lehetett a betlehemi csillag? 
szupernóva vagy üstökös? 
Panyi Örs írása

Bertha Viola fotója



Mit láthattak a napkeleti bölcsek? Sok csillagászt foglalkoztatott, egyesek szerint felrobbant csillag, mások szerint különleges bolygócsoport együttállás. Mások szerint egyedül Isten csodája lehetett.
Már az ókorból is fennmaradt több, tudományos szempontból értékelhető csillagászati feljegyzés. Jézus születésének évszázadából találunk egy-egy érdekes égi jelenséggel kapcsolatos írott forrást. A „napkeleti bölcsek” léte: valószínűleg papok vagy vallási vezetők lehettek, akik folyamatosan figyelték az asztronómiai jelenségeket. A Biblia szerint a Messiás születését egy csillag feltűnése jelezte. S ez az égi jelenség vezeti a napkeleti bölcseket.
 Az első tudományos vizsgálat a híres csillagász, Kepler nevéhez köthető, amikor 1604-ben egy szupernóvára figyelt fel. Arra gondolt Kepler, hogy egy elöregedett csillag robbanásakor történő fényjelenség, melynek fényessége hónapokig is eltarthat, összekapcsolódhatott egy bolygóegyüttállással és ez okozta a különös csillag fényét akkor Betlehemben. Sok csillagász fantáziáját mozgatta meg ez a jelenség.
A napkeleti bölcsek semmi mást, mint csupán egy rejtélyes égi fényt láttak. Ez a jelenség nem egy állócsillag volt, nem is egy bolygó. Mivel nem találtak rá magyarázatot, Heródesnek egy fénylő csillagról számoltak be, amely Betlehemig vezette őket.
A Bibliában Isten nem ad kinyilatkoztatást a csillaggal kapcsolatban, így csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. Titok ez is, mint annyi más, amiről a történelemben tanulunk.
Ha a világűr titkairól többet szeretnétek megtudni, mesés kalandokba szőve- persze tudományos alapokon- olvassátok el a ma élő legnagyobb fizikus, gyerekeknek írt könyveit!
Lucy és Stephen Hawking: George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz, és ha rákaptatok a gyerekeknek szóló tudományos kalandokra, akkor a folytatása: George kozmikus kincsvadászata és a George és az ősrobbanás. Letehetetlen olvasmány lesz azoknak, akik a világegyetem titkait kutatják és természettudományos ismereteiket folyton bővíteni szeretnék.
A cikk írásához John Mosley amerikai csillagász írásaiból válogattam.






 humor
  gozlán-vajda NOÉMI ÉS panyi örs gyűjtése



 
A fotó Gozlán-Vajda Noémi gyűjtése

- Apu, tudod melyik vonat késik a legtöbbet?
- kérdezi Pistike az apukájától.
- Nem kisfiam. - válaszolja az apa. -Melyik?
- Amelyiket tavaly karácsonyra ígértél nekem!






A fotó Panyi Örs gyűjtése


Egy jó kérdés 
Így szól a tanító bácsi a diákhoz:

- Ha jól felelsz egy kérdésemre, akkor megkapod a kettest földrajzból.

                         Hány csillag van az égen? 
                         Kétmillió-háromszáztizenhatezer-ötszázhuszonnégy. - feleli a diák
                        - Hát ezt meg honnan vetted?
                        - Ez már egy második kérdés, tanár úr!


Székely-Szűcs Adrienn fotója
Kedves Jézuska! Egész évben jó kislány voltam. Igen… a legtöbbször. Na, jó egyszer-kétszer rosszalkodtam!Áhh… hagyjuk az egészet, nem érdekel!Megveszem inkább magamnak!


     pályázati felhívás

Szeretsz reflektorfényben tündökölni?
Kreatívnak tartod magad? 

Mutasd meg nekünk versben, prózában vagy fotóval! Várjuk tavaszi témájú, saját költeményedet, fotódat, írásodat, melyet a következő kiadványunkban megjelentetünk.
Versedet, írásodat vagy egy fotódat küldd el 2017. február 28-ig az elte.gyak.konyvtar@gmail.com e-mail címre!

A legjobbakat a következő számban kiadjuk a „Versek” rovatban, illetve a fotót a tavaszi számban induló „Én fotóztam” című rovatban jelentetjük meg. 
A Szerkesztőség


A keresztrejtvényt Kőhalmi Olivér állított össze


1 Franciaország fővárosa






S

2 Űrmértékegység


I




3 Hazánk és Ausztria közös tava






-


4 A hajó, ami nekiütközött egy jéghegynek és elsüllyedt

T







5 Federer is ezt a sportot űzi





S


6 Rézfúvós hangszer




M




7 Holland festő, a napraforgóiról híres


N
      





8 Gömbölyű és pattog




D


9 ……. János, magyar költő





Y

10 RÖVID más szóval




T


11 Az apály ellentéte

D






12 ….. a magyar igazság! - közmondás


Á




13 A helyesírás tudománya


Y







14 Hegység Közép-Európában


L





A megfejtést írjátok le, hozzátok be a könyvtárba!  
A könyvtár minden nap nyitva 10-15 óráig. 
Határidő: 2017.január 14.
Az első tíz helyes megfejtőt meglepetéssel várjuk.

MEGFEJTÉS:…………………………..




Az illusztrációt Vámos Judit készítette.

 
 


     impresszum

Felelős kiadó: Mesterházy Ferenc igazgató
Tanárok
Szerkesztő: Lázárné Szanádi Csilla könyvtáros tanár
Olvasószerkesztő: Pappné Takács Tünde
Művészet: Horváth Ildikó
Sport: Farkas László
Diákok
Művészet: Vámos Judit 5.c
Tudomány: Panyi Örs 5.d
Kreatív sarok: Bertha Viola 5.c
Sport: Bartha László 5.c
Olvasósarok: Lippi Lavinia 5.d
Szórakozás: Kőhalmi Olivér 6.b
Programok: Székely-Szűcs Adrienn 5.c és Vámos Judit 5.c
Illusztrátor: Vámos Judit 5.c
Fotók: Bertha Viola 5.c, Székely-Szűcs Adrienn 5.c, Bartha László 5.c
Gozlán-Vajda Noémi 6.b
Vers: Pintér-Kellner Szinta 6.d
Szerkesztőség: Budapest, 1121 Kiss János altb. u 42-44. II. emelet,  könyvtár
Levelezési cím: elte.gyak.konyvtar@gmail.com

A következő szám megjelenési ideje: 2017. március